Adakozva meggazdagodni
Öcsöd lakossága is megmutatta, hogy a jó cél érdekében össze tud fogni

  A legtöbb ember alapvetően szeret adni, és ez a helybeliekre kiváltképp igaz, de az elmúlt években nagyon sokan visszaéltek az emberek jóindulatával, vendégszeretetével és adakozókészségével. Már-már iparággá nőtte ki magát a különböző segélyszervezetek, egyesületek, alapítványok létrejötte, ilyen-olyan „segítési” szándékkal. Hetente hívták a lelkészi hivatalt, a feleségem leánykori nevén keresték a lelkésznőt, vagy lelkészt, ezzel is elárulva magukat, hogy valami régi nyilvántartáshoz jutottak hozzá, és fogalmuk sincs, hogy kit keresnek. Házalókkal is találkozhattunk gyakran, akiket még jobban megsajnáltunk, és adakoztunk egyszer, adakoztunk kétszer, és amikor azzal találtuk magunkat szembe, hogy amit adunk, azt nem arra fordítják amire szántuk, akkor kénytelenek voltunk az adományokat megszűrni. Igaz, hogy politikusaink szerint „dübörgött a gazdaság”, de annyira jól még nem élünk, hogy pocsékoljuk azt, amink van, mert segít az ember ahol és amennyire tud, de mikor az ügynökségek már szinte számon kérik azt, ha nem tudunk adni, vagy nem vagyunk róla megbizonyosodva, hogy jó helyre kerül a pénz, akkor ez már nem az önzetlen segítségről szól. Mindezek ellenére azért az öcsödiekből nem veszett ki a jó érzés és segítőkészség, amiért mi személyesen is nagyon hálásak vagyunk, és azok is akiken az adományokkal segíthettünk.

  Sajnálattal néztük az árvízhelyzetet az országban, és összeszorult a szívünk amint a hömpölygő vizet láttuk az utcákon, mert eszünkbe jutott a 2006-os itteni áradás. A református egyházon keresztül perselypénzes adakozással segítettünk a bajba jutottakon, de ezen felül a helybeliek más úton-módon is segíteni szerettek volna, aminek a szervezését a helyi önkormányzat nem vállalta, ezért két fiatal megkeresésére elvállaltuk ketten a feleségemmel a református gyülekezet támogatásával. Telefonos egyeztetések után, a miskolci egyetemi lelkész barátunk, Turcsik Ferenc közbenjárásával Felsőzsolcához közel, de árvízmentes Alsózsolcán találtunk olyan megbízható embert, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő személyében, akire nyugodt szívvel bízhattuk az adományainkat, hogy azok jó helyre kerüljenek.

  Az öcsödiek ismételten megmutatták, hogy mennyire segítőkészek és jó lelkűek. Néhány napon belül hoztak lisztet (40 kg), konzervet (46 db), sót (10 kg), rizst (25 kg), tisztító szereket (mosó- és mosogatószerek), hypot (60 l), cukrot (40 kg), száraz tésztát, étolajat (15 l), klórmészt (27.5 kg), ásványvizet (9 zsugor), édességet (zacskós cukorka), majonézt, kávét és gyufát is. Volt, aki úgy segített, hogy az üzletéből fél áron hozhattuk el a fertőtlenítőszert. Volt, aki készpénzt adott, amit azonnal levásároltam és megvehettem egy 25 kg-os kiszerelésű klórmészt. Olyan is volt, aki nagy értékben új ruhákat, lábbelit tudott adni, és nagyon sokan voltak, aki jó minőségű használt ruháikat is elhozták, ezzel segítve a bajba jutottakat. Az adományokat a református gyülekezeti terembe gyűjtöttük, illetve Zsadon Jánosné felajánlására, nála is tárolhattuk azokat.

  A nagy nap végül is 2010. június 16.-ára esett, amikor is a református gyülekezet szolgálati autóját és Rab Ferencék utánfutóját megpakolva hajnali 4 körül elindultunk a feleségemmel. Korán kellett indulnunk, mert a képviselőasszony sajtótájékoztatót tartott 10 óra körül. Reggel 8-ra már Miskolcon voltunk, ahol a lelkész barátunk várt, és mutatta az utat Alsózsolcára, mert az árvíz miatt sok út le volt zárva. Megdöbbentő volt látni a homokzsákok maradványait az utcákon, a kihalt füvet az ártérben, pedig azon a vidéken, amerre mentünk nem is volt annyira nagy a baj. Végül is 9 óra körül érkeztünk meg Alsózsolcára, Csöbör Katalinhoz, ahol már csak annyira volt időnk, hogy kiraktuk az adományokat és pár mondatot váltottunk. Az adományok szétosztását a képviselőasszonyra bíztuk, mert ő és segítői jobban látták kinek mire volt, van szüksége. Az úton hazafelé Túrkevén felvettük a gyerekeinket, és hálát adva a jó Istennek együtt érkezhettünk haza Öcsödre.

  A gyűjtést azóta is folytatjuk. Érkeztek bútor felajánlások is, amiknek az elszállítása kicsit több szervezést igényel. Alsózsolcán kérték, hogy majd csak valamikor augusztus vége felé vigyük az adományokat, mert addigra kiürül olyan épületük, ahol tárolni tudják a nagyobb terjedelmű adományokat is. Itt szeretném kérni, hogy akinek még van bútor, vagy egyéb felajánlása kérem szóljon nekünk, hogy a fuvart annak függvényében tudjuk szervezni.

  Kicsit félve fogtunk bele ebbe a szervezésbe, de annál nagyobb öröm volt megtapasztalni azt a jóindulatot, amit a nagyközség lakói a rászorultak iránt mutattak, viszont még ennél nagyobb megtiszteltetés volt számunkra megtapasztalni azt a bizalmat amit irántunk tanúsítottak az öcsödiek. Kimondhatatlan érzés azt megtapasztalni, amikor együtt összefognak az emberek nemtől, kortól, politikai nézettől, nemzetiségtől függetlenül a jó érdekében, és nem azt nézik, hogy te ki vagy, vagy mi vagy, hanem segítik egymást ki-ki magához mérten. Egy ekkora településnek szerintem pont ez az ereje, hogy ha kell együtt az emberek nagyon sok mindenre képesek, és nem hagyják, hogy az önzés, a fösvénység, a rosszindulat, és az irigység kiszorítsa az emberséget a helybeliekből. Úgy gondolom ez az összefogás, amit most megtapasztalhattunk az adománygyűjtés során mutatja a legjobban, hogy sokan az adakozástól nem lettek szegényebbek, sőt gazdagították a lelküket, amire manapság nagyon nagy szükség van. Köszönjük mindenkinek a segítséget, aki akár felajánlásával, akár kétkezi munkájával, akár csak szóban is segítette a munkánkat, hogy az adományok összegyűljenek és elkerüljenek a rászorultakhoz. Kívánom, hogy minél többen megtapasztalják az adakozás gazdagító örömét.


Öcsöd, 2010. augusztus 1.

Péntek Albert Csaba