Adakozva
meggazdagodni A legtöbb ember alapvetően szeret adni, és ez a helybeliekre kiváltképp igaz, de az elmúlt években nagyon sokan visszaéltek az emberek jóindulatával, vendégszeretetével és adakozókészségével. Már-már iparággá nőtte ki magát a különböző segélyszervezetek, egyesületek, alapítványok létrejötte, ilyen-olyan „segítési” szándékkal. Hetente hívták a lelkészi hivatalt, a feleségem leánykori nevén keresték a lelkésznőt, vagy lelkészt, ezzel is elárulva magukat, hogy valami régi nyilvántartáshoz jutottak hozzá, és fogalmuk sincs, hogy kit keresnek. Házalókkal is találkozhattunk gyakran, akiket még jobban megsajnáltunk, és adakoztunk egyszer, adakoztunk kétszer, és amikor azzal találtuk magunkat szembe, hogy amit adunk, azt nem arra fordítják amire szántuk, akkor kénytelenek voltunk az adományokat megszűrni. Igaz, hogy politikusaink szerint „dübörgött a gazdaság”, de annyira jól még nem élünk, hogy pocsékoljuk azt, amink van, mert segít az ember ahol és amennyire tud, de mikor az ügynökségek már szinte számon kérik azt, ha nem tudunk adni, vagy nem vagyunk róla megbizonyosodva, hogy jó helyre kerül a pénz, akkor ez már nem az önzetlen segítségről szól. Mindezek ellenére azért az öcsödiekből nem veszett ki a jó érzés és segítőkészség, amiért mi személyesen is nagyon hálásak vagyunk, és azok is akiken az adományokkal segíthettünk. Sajnálattal néztük az árvízhelyzetet az országban, és összeszorult a szívünk amint a hömpölygő vizet láttuk az utcákon, mert eszünkbe jutott a 2006-os itteni áradás. A református egyházon keresztül perselypénzes adakozással segítettünk a bajba jutottakon, de ezen felül a helybeliek más úton-módon is segíteni szerettek volna, aminek a szervezését a helyi önkormányzat nem vállalta, ezért két fiatal megkeresésére elvállaltuk ketten a feleségemmel a református gyülekezet támogatásával. Telefonos egyeztetések után, a miskolci egyetemi lelkész barátunk, Turcsik Ferenc közbenjárásával Felsőzsolcához közel, de árvízmentes Alsózsolcán találtunk olyan megbízható embert, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő személyében, akire nyugodt szívvel bízhattuk az adományainkat, hogy azok jó helyre kerüljenek. Az öcsödiek ismételten megmutatták, hogy mennyire segítőkészek és jó lelkűek. Néhány napon belül hoztak lisztet (40 kg), konzervet (46 db), sót (10 kg), rizst (25 kg), tisztító szereket (mosó- és mosogatószerek), hypot (60 l), cukrot (40 kg), száraz tésztát, étolajat (15 l), klórmészt (27.5 kg), ásványvizet (9 zsugor), édességet (zacskós cukorka), majonézt, kávét és gyufát is. Volt, aki úgy segített, hogy az üzletéből fél áron hozhattuk el a fertőtlenítőszert. Volt, aki készpénzt adott, amit azonnal levásároltam és megvehettem egy 25 kg-os kiszerelésű klórmészt. Olyan is volt, aki nagy értékben új ruhákat, lábbelit tudott adni, és nagyon sokan voltak, aki jó minőségű használt ruháikat is elhozták, ezzel segítve a bajba jutottakat. Az adományokat a református gyülekezeti terembe gyűjtöttük, illetve Zsadon Jánosné felajánlására, nála is tárolhattuk azokat. A nagy nap végül is 2010. június 16.-ára esett, amikor is a református gyülekezet szolgálati autóját és Rab Ferencék utánfutóját megpakolva hajnali 4 körül elindultunk a feleségemmel. Korán kellett indulnunk, mert a képviselőasszony sajtótájékoztatót tartott 10 óra körül. Reggel 8-ra már Miskolcon voltunk, ahol a lelkész barátunk várt, és mutatta az utat Alsózsolcára, mert az árvíz miatt sok út le volt zárva. Megdöbbentő volt látni a homokzsákok maradványait az utcákon, a kihalt füvet az ártérben, pedig azon a vidéken, amerre mentünk nem is volt annyira nagy a baj. Végül is 9 óra körül érkeztünk meg Alsózsolcára, Csöbör Katalinhoz, ahol már csak annyira volt időnk, hogy kiraktuk az adományokat és pár mondatot váltottunk. Az adományok szétosztását a képviselőasszonyra bíztuk, mert ő és segítői jobban látták kinek mire volt, van szüksége. Az úton hazafelé Túrkevén felvettük a gyerekeinket, és hálát adva a jó Istennek együtt érkezhettünk haza Öcsödre. A gyűjtést azóta is folytatjuk. Érkeztek bútor felajánlások is, amiknek az elszállítása kicsit több szervezést igényel. Alsózsolcán kérték, hogy majd csak valamikor augusztus vége felé vigyük az adományokat, mert addigra kiürül olyan épületük, ahol tárolni tudják a nagyobb terjedelmű adományokat is. Itt szeretném kérni, hogy akinek még van bútor, vagy egyéb felajánlása kérem szóljon nekünk, hogy a fuvart annak függvényében tudjuk szervezni.
Kicsit félve
fogtunk bele ebbe a
szervezésbe, de
annál nagyobb öröm
volt megtapasztalni
azt a jóindulatot,
amit a nagyközség
lakói a rászorultak
iránt mutattak,
viszont még ennél
nagyobb
megtiszteltetés volt
számunkra
megtapasztalni azt a
bizalmat amit
irántunk
tanúsítottak az
öcsödiek.
Kimondhatatlan érzés
azt megtapasztalni,
amikor együtt
összefognak az
emberek nemtől,
kortól, politikai
nézettől,
nemzetiségtől
függetlenül a jó
érdekében, és nem
azt nézik, hogy te
ki vagy, vagy mi
vagy, hanem segítik
egymást ki-ki
magához mérten. Egy
ekkora településnek
szerintem pont ez az
ereje, hogy ha kell
együtt az emberek
nagyon sok mindenre
képesek, és nem
hagyják, hogy az
önzés, a fösvénység,
a rosszindulat, és
az irigység
kiszorítsa az
emberséget a
helybeliekből. Úgy
gondolom ez az
összefogás, amit
most
megtapasztalhattunk
az adománygyűjtés
során mutatja a
legjobban, hogy
sokan az adakozástól
nem lettek
szegényebbek, sőt
gazdagították a
lelküket, amire
manapság nagyon nagy
szükség van.
Köszönjük
mindenkinek a
segítséget, aki akár
felajánlásával, akár
kétkezi munkájával,
akár csak szóban is
segítette a
munkánkat, hogy az
adományok
összegyűljenek és
elkerüljenek a
rászorultakhoz.
Kívánom, hogy minél
többen
megtapasztalják az
adakozás gazdagító
örömét. Péntek Albert Csaba
|